Klímaszerelés

Új név, régi minőség a klímaszerelésben

A Klíma Duó neve több, mint húsz éven keresztül egyet jelentett a légkondicionálással. Szakképzett csapatunk, az évtizedek alatt megszerzett tapasztalatunk és tudásunk a régi, a nevünk azonban új: Ódor Klíma néven, töretlen lelkesedéssel várjuk az új megbízásokat és feladatokat.

A klímaszerelés Felsőpáhok, Keszthely és Hévíz ötven kilométeres körzetében a szakterületünk. Manapság egyre többen döntenek egy légkondicionáló beszereltetése mellett. Ennek egyik oka, hogy időjárásunk az utóbbi években drasztikusan változik, és a nyarak egyre hosszabbak és forróbbak. Gyakran még éjjel is nagyon meleg van, így sokak számára még a pihenés is lehetetlen, ha valami nem hűti le a levegőt.

A klímák gyors terjedésének másik oka, hogy manapság már nem számítanak kirívóan drágának, illetve ma már energiatakarékosabbak a készülékek, tehát az áramfogyasztásuk sem olyan jelentős, mint korábban.

Napjainkban már számos különböző klímát beszerezhetünk akár néhány kattintással az internetről, vagy szinte bármelyik nagyobb bevásárlóközpontból. Ezt azonban nem ajánljuk, méghozzá ennek három oka is van.

Először is, az ilyen forrásokból származó klímák minősége hullámzó, továbbá a típusok tengerében könnyű elveszni, és minden otthonba másik típus az ideális. Mindezek mellett technikai meghibásodás esetén problémába ütközhetünk a garancia érvényesítésekor is.
Ezzel szemben, amennyiben minket választ, nem kell aggódnia a garancia miatt, mivel mi öt év jótállást vállalunk, amihez tartjuk is magunkat. Mi kizárólag a legmagasabb színvonalú eszközöket forgalmazzuk, továbbá nagy hangsúlyt fektetünk a tanácsadásra is, hogy minden kedves ügyfelünk megtalálja a számára ideális klímát.

A klíma karbantartás Felsőpáhok körzetében szintén olyan feladat, amiért ne keressen más; bízza az Ódor Klímára! A karbantartást nem csupán azért nem ajánlott elhanyagolni, mert idővel a készülékben baktériumok, gombák és vírusok telepednek meg, de idővel a klíma energiafelvétele is megnőhet, rosszabb esetben lerövidülhet élettartama is.